youtube instagram Facebook

Erdőszéli bisztró

Egy régi ügyfelem számára terveztem ezt a kis gyorséttermet, Nagykovácsiba. Izgalmasan indult a munka, mivel már az étteremtervezés elején kipattant egy ötlet, mely nagyon megtetszett a megrendelőmnek.

Mivel, egy hegyvidéki környezetben épül az étterem, így az az ötlet született, h az üzletberendezés hangulatát is ezzel harmóniában alakítjuk ki. Így lettek végül a tartópillérekből a mennyezetig érő lombkoronák, az ebből lelógó izzók pedig különböző gyümölcsöket szimbolizálnak. A falon trófeákat helyeztünk el, persze fából és az asztalokra az állatok lábnyomait festettük. Ez az étteremtervezés, egy igazán izgalmas belsőépítészeti munka volt. Ha a tervező egy üzletberendezés tervezésére kap felkérést, akkor mindig valami, újat és figyelemfelkeltőt kell alkotnia ahhoz, hogy igazán érdekes legyen pl. az adott étterem. Azt gondolom, h ebben az esetben ezt sikerült megvalósítani és egy teljesen egyedi arculatot adtunk az üzletnek.