Rólunk mondták

"Az elképzeléseinket tükröző terveket, rengeteg ötletet, tanácsot kaptunk. Zsolt pontosan értette, hogy mit szeretnénk megvalósítani, bár azt mi magunk nem mindig tudtuk jól megfogalmazni. A kivitelezés profi, az elkészült bútor meseszép, az álom megvalósult! Köszönjük!" /Mátyás és Katalin, Diósd/


" 2009-ben vásároltuk meg a még építési szakaszban lévő társasházi lakásunkat. Már akkor egyértelművé vált számunkra, hogy szinte sikolt egy belsőépítészért, jó adottságú, napfényes "majdnem-penthouse", kevés egyenes falfelülettel, rengeteg üvegfelülettel. 
Egy közös ismerősünk ajánlotta Zsoltot, aki az elképzelések feltérképezésétől kezdve a kivitelezési szakaszig - beleértve az anyagválasztást, egyedi bútorok tervezését - végig partner volt, tökéletesen elkapta azt a hangulatot, amit látni szerettünk volna az otthonunkban. Érdekes volt követni a folyamatot, ahogy a fejünkben lévő homályos képek, amiket időnként tolmácsolni is nehezen tudtunk, lassan határozott formát öntenek a látványterveken, és a valóságban is.
Külön köszönet azért, hogy elnézte a rigolyáimat, és a szinte szélsőséges rajongásomat a minimál stílus iránt úgy tudta megvalósítani, hogy egy meleg, komfortos, szép otthont kaptunk, ami nem csak a szemnek gyönyörködtető, hanem ahol jó is élni." 
/Judit/

"Zsolt személyében egy nyitott, érdeklődő szakemberre bukkantunk, aki figyelmesen végighallgatja a család beszámolóját általános mindennapjairól és ezt nem csak szó szerint, hanem lélekben is hozzá igazítja a belső enteriőr kialakításához. Fogékony éppúgy az újdonságok iránt, mint ahogy tiszteli a klasszikus értékeket. A tervezés során, már néha bosszantó az aprólékossága és a sok kérdése, de így olyan tervekhez juthatunk, amik a hétköznapokban is jól működnek és nem áldozzák fel a használhatóságot a dizájn oltárán.

Sok alternatív megoldást felvillant a tervezés során, így lehetőség nyílik a költséghatékony megvalósításra is. Számára a dizájn nem magamutogató céltalan pénzköltés, hanem a stílus a mindennapokban. Az átadott tervei alapos felkészültségről tesznek tanúbizonyságot, hiszen a legapróbb részletek is méretpontosan jelennek meg bennük, így nem nekünk kell a mesterrel kitalálni, hogy ezt vajon hogyan fogjuk megvalósítani. Természetesen tartalmazzák a tervezett anyagok és bútorok beszerzési helyét is, ami jelentősen felgyorsítja és kényelmessé valamint élménnyé teszi leendő életterünk megformálását.
Tapasztalataink alapján a leendő építtetőknek azt javasoljuk, hogy már a tervezési fázisban készíttessék el a belsőépítészeti terveket, mert ezáltal sok apró építészeti hiányosságra is fény derülhet, amit ekkor még könnyebben tudnak korrigálni. Így juthatunk el a legkevesebb kompromisszum felvállalásával „álmaink” otthonához. 
Ezúton is köszönjük Zsoltnak az alapos munkáját és hogy a munkakapcsolat barátsággá fejlődött. Bátran ajánljuk mindenkinek, aki stílusos környezetben, de még is kényelmesen szeretne élni."
/Klári és Attila/

"Internetes oldalon találkoztunk először Zsolt munkáival és az megtetszett a tervek ízlésvilága. Személyesen találkozás követte, szimpatikusnak találtuk. Az ezt követő tervezési folyamat nagyon intenzív volt. Én éppen a kislányommal voltam itthon, ezért gyors levélváltásokban, naponta haladtunk a tervekkel. Hamar ráérzett az igényeinkre és az ízlésünkre, gyorsan ráhangolódtunk a közös munkára. Érdekes volt látni, a még az alapoknál járó épület, belső hangulatát 3D-ben. A kész terveknek a kivitelezéskor rendkívül nagy hasznát vettük. Sok fejtöréstől szabadultunk meg általa." /Edit és János/

Miután megtaláltuk a megfelelő helyet a szépségszalonnak,és három hónapig építettük a tetőteret,rájöttünk hogy kell valaki aki összefogja és megvalósítja - helyenként hiányos -gondolatainkat.
Nagyon tetszett az 1552 Egerben,ezért esett a választásunk Zsoltra.
Izgultam hogy megértjük e egymást.Nagyon tetszett a munkastílusa,jöttek a levelek,tervek amiken sokat gondolkodtunk és kezdett körvonalazódni a végeredmény.Lendületesen haladtunk előre, és választottunk a rengeteg ötletből. Az anyagválasztásnál is nagyon figyelt az apró részletekre ahogy a bútorok tervezésénél is a funkcióra,tisztíthatóságra hogy sokáig tudjuk élvezni ezt a szép teret.
Ilyen nyugodtan még nem álltunk az építkezésen mint mikor szerelték a tükröket,éreztük hogy jó kezekben vagyunk.
Sok új érdekes és látványos megoldást kaptunk,így a végeredmény is egy modern szépségszalon lett,a bérlők a vendégek és a mi örömünkre.
Örülünk hogy Zsoltot választottuk,teljesen beleásta magát a témába hogy az összhatás lenyűgöző stílusos és sokáig  jól használható legyen.

/Kati és Tibor Egerből/